Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mozgások komplexitása

A rituálpedagógia mozgáselemeinek komplexitása

Hogyan gyakorolhatunk hatást a modern kor gyermekére, aki  egyre többször tekint virtuális szemmel önmagára, a világra és embertársaira, hiszen a valóságot már másképpen látja, értelmezi és dolgozza fel, mint mi annak idején, amikor még nem létezett ennyire intenzív formában a technikai civilizálódás? Megtaláljuk-e vele a személyes kapcsolatot, vagy az informatikai forradalom által felkínált szabadsággal egyre elszigeteltebbé válik majd tőlünk, hogy elidegenített és szeretetlen virtuális kapszulában, magányosan élje le az életét?

 A kis alakú, gyermeki kézben is jól elférő okostelefonok már ugyanolyan hipnotikus erővel hatnak, mint a televízió, számítógép, mert nemcsak kész képeket és modern, könnyen kezelhető programokat kínálnak, hanem rengeteg információt, játékot is, amelyet ugyancsak könnyen és látványosan elérhetővé tesznek nemcsak a nagyobbak, hanem a még írni, olvasni sem tudó kisebb gyermekek számára is. Az iskola épületén belül sem változik és javul a kisgyermekek helyzete, hiszen interaktív táblán, készen kapott, jól illusztrált és magyarázott feladatokkal éppen azt veszik el tőlük, ami az emberi értelem alapja lenne. Kizárják a kísérletezés, gondolkodás és a mozgás lehetőségét az életükből, hiszen modern táblákról, számítógépekből, gyönyörű feladatlapokból és könyvekből szinte teljesen statikus helyzetben tanulhatják meg a tananyagot. Az elvont fogalmakat nemigen értő kisgyermek nehezen veszi az akadályokat, neki még nem az intellektuális fejlődésre lenne szüksége, hanem érzelmi befogadásra és mozgásos tevékenységre, tapasztalatszerzésre. Az iskolai végzettség ugyanis nem egyenlő az intelligenciával, az értelmi fejlettség és megszerzett képességek hada sem egyenlő az emberséggel. A bölcsességhez sokkal többre van szükség, mint ötös osztályzatokra, és jól tudjuk azt is, hogy a kompetenciák alkalmazásában nem a kitűnő tanulók jeleskednek leginkább.

A látványorientált média divatdiktátuma tovább fokozza a helyzetet, mert a túlzott fogyasztást vagy az ebből adódó és egyént károsító betegségek semlegesítésére gyártott gyógykészítményeket és eszközrendszereket népszerűsíti leginkább, ami ugyancsak virtuális közegként hat a gyermekre. A vizuális befogadás ez alkalommal is erőteljesen befolyásoló tényezővé válik, ami arra készteti, hogy monoton jelleggel sportoljon, meghatározott étrend szerint táplálkozzon, esetleg diétázzon - azaz egészségesen éljen. Kész paneleket és kliséket kap életmódból, amelyet aztán pszichés akadályokkal, de igyekszik interiorizálni a személyiségébe. De milyen is lesz ez a személyiség és egészség? Van-e egyáltalán kapcsolata az egyénnek a testével, hiszen hiába jó alkatú, kisportolt, divatos ruhákba öltöztetett, jól fésült és kellően sminkelt, ha mindez ugyanolyan virtuális képpé sorvad benne, és csak eszköz marad valami hiány pótlására, kielégítésére?

Az egyén külső és belső alakjának virtuális kifejezésmódjával akkor élhetünk, ha a tudat és ösztön egyenlő aránya a személyiségben megbomlik, esetleg meg is szakad, mert az egyén nem képes harmóniában élni tudatával, testével és ösztöneivel. A külső alak az ember külső megjelenése, kinézete, amely elsősorban sporttal, helytelen vagy helyes táplálkozással szerezhető meg. A külső alakot egy ún. külső partitúrának is nevezhetjük, hiszen kötött, meghatározott sorrendű és koreográfiájú mozgásokkal, mozgáselemekkel (tornagyakorlatokkal, testépítéssel, civilizációs mozgásokkal), túlzott vagy normális táplálkozási szokásokkal egy külső emberi formát alakít ki. A jó alakú, kisportolt ember lehet kiváló végzettségű, osztályelső, intellektuálisan kimagasló egyéniség, hiszen a külső alak megformálásának elsődleges és közvetlen következménye az értelmi kondíciók növekedését minden további akadály nélkül eredményezheti. A külső alak azonban mindaddig eszközként fog funkcionálni az ember személyiségében, míg az egyén a testével (tudat és ösztön között) nem találja meg a kapcsolatot. A csupán látványból (ösztönből és testiségből) álló emberből közvetlen módon ugyanis születhet értelmi, képességbeli gyarapodás, de emberség és bölcsesség semmiképpen sem.

A belső alak az ösztön és a képzelet világa, az egyén mozdulatainak, megnyilvánulásainak hitelességéről és őszinteségéről ad tanúbizonyságot. A belső alak rituális technikával szerezhető meg, amely nem más, mint az ősi primitív törzsek, vagy gyermeki kezdetleges mozgáselemek erőteljes és organikus kivitelezése – vagyis a rituálpedagógia technikai alapja. A belső alak, ha csak képzelet szintjén ragad meg, vagy a mozgás a végrehajtójának személyiségétől idegen (pl. ha egy tinédzser egy sztár mozdulatait utánozza, amely saját testalkatától vagy személyiségétől eltérő), akkor virtuális szinten marad az emberben. Azonban, ha a belső alak találkozik az egyén rituális érzékenységével, amely megteremti a kapcsolatot tudat és ösztön között, vagyis tudat és test együttesében formálódik, akkor hatása nemcsak a külső alakra, hanem az intelligenciára és értelmi-szellemi érettségre is befolyással bír. Vegyünk egy példát éppen a fent említett primitív törzsek női/férfi külső és belső testképéről: ha kövér is az illető, minden mozdulata hiteles és organikus, mert kapcsolata a testével egészséges. Nemcsak illusztrál vagy egy-egy testrészt használ a tevékenységei során, hanem testi adottságainak maximumát kihasználva az egész testével organikusan cselekszik. Ami elősegíti ezt, az nem más, mint a rítusban végzett egyetemes mozgáselemek végrehajtásának együttese, amely felette áll a civilizációs vagy fajfenntartást szolgáló mozdulatoknak. Ezeknek az egyszerű mozgásoknak az értelmezését sohasem keresik, hiszen számukra nem a tudás és képesség, hanem az emberi hitelesség az elsődleges. A mozgásban résztvevő egyén organikus cselekvése, őszinte megnyilvánulás és autentikus részvétele a meghatározó, így nem kell kliséket, maszkokat és sztereotípiákat, divatirányzatokat követnie, amely eltakarja őszinte személyiségét. Számára a kapcsolat a döntő, amely elsősorban tudat és ösztön (test) között, majd ő és társai, végül pedig ő és a transzcendens között valósul meg.

Az ember által végrehajtott mozdulatok közül kétféle mozgásfajtát különböztethetünk meg: a fajfenntartást és a szocializációt szolgáló mozgásokat – ún. irányított mozgást -, amely hétköznapi és civilizációs mozdulatokból épül fel, és a rituális mozgást, amely egyetemes és ősi mozgáselemek használatával – ún. önkéntes és szabad mozgások együtteséből -, azaz univerzális és komplex mozdulatokból állnak. Mérei Ferenc elmélete szerint a gyermek hangképzéséhez hasonlóan (bizonyított, hogy születésekor minden gyermek a világ összes nyelvének hangjait képes az artikulációs bázisával kiejteni, melyet később, a beszédtanulás folyamatában az édesanyjától és szűkebb környezetétől hallott anyanyelvére szűkít le), mozgásában, testi lehetőségeiben is sokkal tágabb, és bővebb mozgás-intervallummal bír, azonban csak azokat a mozdulatokat fogja a későbbiekben használni ill. megjegyezni, amit a szocializáció elvár tőle. „A kisgyerek négy-öt hónapos korától kezdve fokozatosan hangképzési játékba kezd. Sokféle hangot és hangkapcsolódást ad. Olyat is, amelyiknek anyanyelvében nincs jelentése. Ezek azonban lesüllyednek, elkallódnak, minthogy senki sem vesz tudomást róluk…A megnyilvánulás igénye, szükséglete, ez a gyönyörű emberi vonás csak akkor juthat el valakihez, csak akkor lehet kifejező, ha jelentést kap, tehát szocializálódik, igazodik  meglévő formákhoz, szabad megnyilvánulása lecsiszolódik. De az első szocializált, megerősítő válaszok után a gyerek mást és többet akar kifejezésre juttatni, mint amit az elfogadott és megerősített jelbeszéd megengedett. A kisgyerek már jár, beszél, tájékozódik – de beszéde egyszer-egyszer a halandzsanyelvre emlékeztet, viharos mozgása mintha a bútorokat és a csecsebecséket veszélyeztetné, hátrafelé jár, körben forog, a felnőtt számára értelmetlen fintorokat mutat, grimaszol. Csakhogy ezt az expresszivitást nem erősíti meg senki; a felnőtt nem ad jelentést ezeknek a kifejezésmódoknak, mert hiszen csak azt a jelentést adhatná, hogy játék, de még azt is nehezen, mert szerinte a játék rendezett és elviselhető foglalkozás, ez pedig legfeljebb vadulás, tehát elutasítandó expresszió. Itt van a csapda: az expresszivitáshoz környezet kell, amely megerősítő jelentést ad, de a környezet bizonyos idő után már újat nem erősít meg, hanem ragaszkodik ahhoz, hogy az expresszió a társadalmilag elfogadottra korlátozódjék.” (Mérei Ferenc: „…vett a füvektől édes illatot.” Művészetpszichológia Múzsák Közművelődési Kiadó Budapest, 1986. 35-36. o.). A civilizációs mozgáshoz tartoznak többek között a tornagyakorlatok, népi játékok mozgásai, néptánc elemek, modern- és klasszikus táncok, drámajátékok mozgásai, gyógy- és mozgásterápiák mozgásai. Céljuk elsősorban a külső alak megformálása, az egészségmegőrzés, mozgásfejlesztés, terápia, képességfejlesztés, érzelmi, értelmi, szociális kompetenciák kialakítása, stb. Ezzel szemben a rituálpedagógia mozgásainak fontossága a rituális testtel való egészséges kapcsolat és egészséges testtudat kialakítása, a test és lélek egységének megtalálása, a rituális érzékenység és rituális kompetencia kialakítása, a képességek, intelligenciák és kompetenciák megalapozása, mozgásfejlesztés, stb. A civilizációs mozgás a mozdulatokban szelektál, hiszen csak meghatározott emberréteghez szól, amely elsősorban a külső alakhoz, vagyis a kiváló testfelépítéshez vagy a jó képességekhez ragaszkodik vagy éppen annak kialakítását segíti elő. A mozdulatokban legtöbbször stilizál vagy illusztrál, esetleg másol, az általános testbeszéd jegyeit használja, és sokszor statikus vagy egy-egy testrészre, részképességre koncentrálva fejti ki hatását. A rituálpedagógia viszont mindenki számára felajánlható, hiszen nem képességhez kötött, mert benne az egyén saját mozgása, hiteles személyisége jelenik meg. Nem köthető sem a civilizációhoz, szocializációhoz, sem pedig a fajfenntartáshoz, mert végső célja az egyetemesség megtalálása az emberben. A testtel való kapcsolatot biztosítja, amely nem határoz meg konkrét testfelépítést, mert a rituális érzékenységhez ragaszkodik, ami testalkattól független és minden esetben organikus, erőteljes és dinamikus végrehajtást kíván. Míg a civilizációs mozgások elemei pl. a tornagyakorlatok, tánclépések, hétköznapi és konkrét cselekvések (fésülködés, törülközés), általános gesztusok, stb., addig a rituális mozgásokhoz a testábécé elemei (egyetemes mozgáselemek), a kötött mozgáskoreográfiás dalok (gyermekdalok és magyar népdalok testábécével kísérve, amelyek nemcsak illusztráló mozdulatokat tartalmaznak, ahogy a gyermekdalokat a gyermekek óvodában, iskolában az általánosan ismert utánzó mozdulatokkal eljátsszák), az egyén saját mozgáspartitúráját kialakító szabad mozgások, az egész testi apparátust megmozgató intenzív és erőteljes mozdulatok tartoznak. A civilizációs mozgások folyamata meghatározott, azaz irányított mozdulatokból áll, amelynek sorrendje is kötött mozgáspartitúrát alkot. Részképességeket fejleszt, a mozgások helyes végrehajtásának automatizálódása után juttatja az egyént az élményhez, és mindig látvány- siker- és versenyorientált. A rituális mozgás egyedi, egyszeri mozgásokat is tartalmaz, amelyekben nincs ismétlési vagy másolási lehetőség, mert amit elvár, az a mozgást végrehajtó egyén saját mozdulatainak pontossága, így azonnali sikerélményhez vezet minden résztvevőt. A rituális mozgás ez alapján folyamatos alkotás, újdonságkeresés, kísérletezés, amely nemcsak művészi önkifejezésre ad lehetőséget, hanem értelmi- érzelmi- és mozgásfejlesztésre is. 

Az oktatásban hiába a mindennapos testnevelés óra, ha benne a gyermek irányított és mechanikus mozgásokat utasítás-szerűen végez, és nem mozoghatja ki magát önkéntesen és szabadon. Az órák játékai a képességfejlesztés jegyében mindig versenyszelleműek, ezért sok bátortalan vagy gyengébb képességű diák számára sem demokratikusnak, sem pedig élményszerűnek nem mondhatók. Ezzel is inkább az egyéni törekvés és individuális elszigetelődést erősítjük meg, nem pedig a közösségi szellemet, még akkor sem, ha közösségi csapatjátékokról van szó. A gyenge képességű gyermek pedig nemcsak a játékokban, hanem az egész órán ugyanúgy szorong és szenved, mert sem sikerélményhez, sem pedig felszabadultság-élményhez nem jut.  A rituálpedagógia azonban nem győzni tanítja meg a gyermeket, hanem különféle lehetőséget kínál fel a mozgásban és a mozdulatokban, amellyel a gyermek saját utat járhat be a megoldások felé. Az egyéni megoldások egyéni sikerélményhez vezetnek még a gyengébb képességű gyermekek esetében is. A technikát minden gyermek saját maga birtokolja, amit pedig a pedagógustól kap, az csupán néhány mozgásötlet és mozgásminta, hogy alkotóképességre és gondolkodásra serkentse. Pl. csapatjáték során papírgalacsinokat kell elszállítani az egyik helyről a másikra a kéz használata nélkül. A csapat segíthet az éppen szállító egyénnek – ha kéri -, felrakodni testének különféle helyeire a galacsinokat, amelyhez persze kézzel nem nyúlhatnak hozzá. Ennél a játéknál nem az a feladat, hogy melyik csapat lesz a győztes a galacsinok átszállítási idejét tekintve, hanem az, amelyiknél több és változatosabb ötlet jelenik meg a szállítási tevékenységre. A játék természetesen és önkéntelen is közösségi összedolgozásra, demokratikus csapatjátékra ösztönzi a gyermeket nem pedig egyéni magamutogatásra, öntetszelgésre, győzelmi törekvésre. A mozgás a mindennapi használatban jól működő kézről áthelyezi a hangsúlyt a test más részeire, hogy a vele való kapcsolatot, a hiteles testi kifejezésmódot, és organikus testhasználatot a gyermek képes legyen kialakítani. A rituálpedagógia tehát nemcsak megoldási utakat keres, hanem a mozgásokba teljes mértékben bevonja a testet és később a hangot is (amelyet a test meghosszabbításaként kezel, tehát a hang is mozdulatnak számít), hogy hiteles, társakkal és a világgal kapcsolatokat kialakítani tudó embert faragjon minden résztvevőből.

Tehát a rituálpedagógia elsősorban emberképet formáló pedagógia, amely kapcsolatokat hoz létre, hogy ne egymástól elszigetelt, hanem empatikus, érző és szerető egyedei legyünk a társadalomnak. Lehetőségeket, egyéni megoldási utakat kínál fel nemcsak a mozgásban, hanem a tananyag feldolgozásában és később az életvezetésben is. Önismeretet, saját technikát, mozgás- és hangszabadságot, mozgás- és hangbátorságot biztosít, hogy tudjuk magunk lehetőségeit és korlátait elfogadni és azon belül egészségesen és harmonikusan élni. Mindenki számára elérhető és felkínálható, mert nem képességtől és teljesítménytől függ, hanem a változatosságtól és az egyediségtől. Azonnali élményt biztosít, játékban fejleszt és alkotásra, az új létrehozására serkent mindenkit szinte észrevétlenül. A gyermeki sajátosságú mozgáson keresztül fejti ki hatását, intenzív és vitális energiákat szabadít fel. Ősi, az egyedfejlődés kezdetleges szakaszához kapcsolódó egyetemes mozgáselemeket tartalmaz, amely mentes mindenféle sztereotípiától, így válik hitelessé, egyszerivé és egyedivé. Mindezekért kiváló lehetőség a képességek megalapozására, az intelligenciák kibontására a kompetenciák kialakítására. A rituálpedagógia ezért új kompetenciát kínál fel, amely rituális kompetenciaként megnevezett.  

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.