Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Szerelem

(haiku)

 

Csóktól felégett

testünk fáradtan merül

az éji mélybe.

 

Egymásba nyílva

ömlik szívünk végtelen,

s ring a szenvedély.

 

Tekintet sodor,

s a benned érő szívben

szerelem-fogoly.

 

Karodban élek,

ha ölelsz vágyakozva

bőröd melegén.

 

Kívánom szemed

hűs tengerébe bújni,

s elveszni veled.

 

Némán örülünk,

s a pillanat hevében

együtt melegszünk.

 

Csendben simogass,

szíveddel gyújtsd a tüzet,

ha kialudnék.

 

Mosd meg arcomat

lelked vérző vizében,

s testedből itass.

 

Jéghideg szavad

kitárt karomra zuhant

s eltörte szívemet.

 

Fogolyként állok

megvetett ágyad mellett,

ha nem hiányzok.

 

Keblemre hajol

egy üde, várt pillanat,

mely rólad fakad.

 

Belőled zuhan

védtelen bőrömre vágy,

ha itt maradnál.

 

Ajkam nélküled

oly meztelen takaró,

halott-sirató.

 

Megérett bókod

gyümölcse vörösen ring

boldog arcomon.

 

Fényes tükrödben

húzom bronzkoronámat

fennkölt magasra.

 

Vad harapással

bőrödbe gyűröm magam,

haragod után.

 

Felöltelek még,

hogy megszédítsen lelked

tündöklő tava.

 

Könnyeket oldott

a hamar jött búcsúzás,

mely kettőnkre várt.

 

Vállad vánkosán

nyugvó szerelem pihen

szépülő velem.

 

Szívembe töröm

magányos perceimet,

s utánad lököm.

 

Örömteli dal,

mikor bennem megszólal

lélek-zsongásod.

 

Szoríts magadhoz,

hogy földemről kiáltson

a vén boldogság.

 

Csupasz bőrömön

leheleted kibontott

rőt rózsaszirom.

 

Ölelj vagy tagadj,

de ne légy sima tenger

tikkadt szívemen.

 

Hajad illatát

magamban tartom végig,

mint szent áldozást.

 

Vérző lényedet,

mint csendes éji fohászt

érinti a szám.

 

Önző hűséged

lelkembe mart fájdalom,

s letépett virág.

 

Megrészegülten

bolyong utánad a szív,

ha látással bír.

 

Kiömlő láva

ágyunkon a szerelem

és tűzforró nász.

 

Csordultig telik

ölemben a gyengédség,

ha mellettem vagy.

 

Hiányod szálldos

arany-szőtt gondolattal

imával áld most.

 

Olvadj kincsemmé

e napfényes, végtelen

üdvözülésben.

 

Szótlan függésem

a rajtad megint magam

és mégis kudarc.

 

Dicsfényed alatt

még nélküled melegszem

s hozzád igyekszem.

 

Könnyes utamon

egy megtalált élet vagy

s egyetlen vigasz.

 

Sóvárgó szemem

karcsú testeden feszül

kíméletlenül.

 

Kísértőd leszek,

mert megfosztottad tőlem

édes magadat.

 

Lopott belőled

élek a napok hátán,

míg reám találsz.

 

Hullócsillagban

a mi ragyogásunk már,

jégvirág-salak.

 

Lelkembe szívott

örök ígéret maradsz,

olthatatlan szó.

 

Hajlékod a szent,

nagy beteljesülésben

érzőn betakar.

 

Szívem kiraktad

egy kietlen sziklára,

s magára hagytad.

 

Virágod felett

nincsen tagadásra szó,

csak illúzió.

 

Ölelni akar

e ragadozó testű

húsevő virág.

 

Fogadj be engem,

mint bús számkivetettet,

ha szánalmat vár.

 

Bezárom magam

két pillantásod közé

édes könnycseppnek.

 

Hallgatag állunk,

míg egymásba felejtve

hagy a szerelem.

 

Lényed kutatom,

mit magamban tartok még,

hogy szebbé tegyél.

 

Hangosan dobban

az érzelem utánad,

majd lángra lobban.

 

Szelíd fényedben

tisztára mosott arcom

őszinte világ.

 

Kellemem marad

a tiszta suttogásban

szívedből a hang.

 

Szóforgácsaink,

melyekből feledés lett

visszasírt álmok.

 

Tested korbácsol

e hangos öleléssel

gladiátorrá.

 

Ünnepi asztal

mozdulataid bája

a csábításra.

 

Lenyúzott énünk

a mámorba taszított

boldogságunké.

 

Általad koldus

és dúsgazdag lény vagyok,

s veled osztozok.

 

Sudár termeted,

mint pirkadat a Napot

hűsen fogadott.

 

Vigyázlak, s féltlek,

oly törékeny vagy bennem,

még elveszítlek.

 

Szívem kitűzném

az égre csillagnak,

csak már lássalak.

 

Emlékem pörög,

mely benned testesült meg,

s költeménnyé vált.

 

Neked tápláltam

az ég nyíló csillagát,

hogy engem szeress.

 

Drága melegség

a hozzád vonzódásig

töményre telít.

 

Két karom között,

mint ropogós kenyeret

felmagasztallak.

 

Magunkra szőve,

sejtjeinkbe töltve áll

itt a Végtelen.

 

Ajkam vonalán

rajzolj új országokat

érzéki ujjal.

 

Ölembe hulló

szent tavasszal köszöntlek,

mint feltámadást.

 

Ha elhagysz, mert fáj,

s eldobod kincseimet,

miért vállaltál?

 

Oldozz el engem!

E kötelék húz, megfojt,

s elfogy levegőm.

 

Ős-tengeredben

úszik szívem szabadon,

s ring szerelmesen.

 

Ha leborulok

lábaid elé sírni,

nyiss kaput bízni.

 

Zárt ajtó mögött

folyton érő gyümölcs vagy,

leszakítatlan.

 

Sajgó szívedre

bársonyos gyolcsot kötnék

óvó testemmel.

 

Nem várok hálát,

önzetlenül nyújtottam

magamat neked.

 

Holnapra marad

a szakítás, mely megtört

s darabokban hagy.

 

Beléd úsznék már,

hogy viharos fényedben

haladjak tovább.

 

Csillámdarabkák

az úton vezetnek fel

oltárod elé.

 

Vízfüggönyön át

csodálom szép arcodat,

s szívem meghasad.

 

Gyönyörű voltál,

s maradsz, míg az alázat

sodrásában élsz.

 

Taszíts a mélybe,

én akkor is szeretlek,

s szívemre veszlek.

 

Elcsukló hangon

ránk talált a búcsúszó

sok-sok év után.

 

Szomorú árnyék,

mely ott hagyta lábnyomát,

hol legdrágább vagy.

 

Eladom magam

szívedben a holnapnak,

s holtomig magnak.

 

Menekült lettem

saját szívemen belül,

s lennék egyedül.

 

Hiába várlak,

csak a csend feszít időt,

s csúf pillanatot.

 

Megjöttél végre,

forrásod szomjat oltott,

s fehérre mosott.

 

Hogyha láng lennék,

lelkedből ennék, s innék

telhetetlenül.

 

Testmeleg otthont

készít egy szűz szerelem

örök szándékra.

 

Lopj magadhoz,

mint az éden gyümölcsét,

mely édes, s tilos.

 

Hosszú tagadásod

bosszúra óhajt engem,

és gyilkossá edz.

 

Puhára vetem

érted vágyó testemet,

s hozzád simulok.

 

Csendes éji nász,

s lezáratlan fájdalom,

csendes éji gyász.

 

Oldozz fel engem

öreg szerelmed alól,

hadd éljek tovább.

 

Nem lehetsz enyém,

gőgös szemed másra néz,

s hűtlen lett szíved.

 

Terveim voltak,

de már nincs benne a szív,

csak egy kiáltás.

 

Elmúlt a sírás,

s elveszett a bocsánat,

ami rám várat.

 

Betakarnálak,

de te elfordulsz tőlem,

s többé nem akarsz.

 

Úgy hitegettél,

hogy egészen kitártam

mindig magamat.

 

Hazudtál nekem,

mikor jóra intettél,

féligazság vagy.

 

Tisztára mosnám

utánad a szívemet,

s vesztes lelkemet.

 

Gazdátlan lettem

e nagy szerelemben is,

s fájó magamban.