Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sziklaszirten

Angyalszárnyú pillangócska

harmatcseppes reggelen,

Napsugárba kapaszkodva

égmagasra fellibbent.

 

Zöldre festett erdők felett

habfelhőkkel szálldosott,

angyalszárnya megremegett

s egyet megcsiklandozott.

 

Pitypangbibe hozzálibbent,

egymásba kapaszkodtak,

sötétbőrű sziklaszirten

együtt szépen landoltak.

 

Bibe-pihe gondolt egyet

szellő hátán tova szállt,

angyalszárnyú pillegyerek

még odafönt, pihent, várt.

 

Váratlanul kőhang, érdes

roppant elő dús mélyről,

megijedt a televényes

s könnycsepp csurrant szeméből.

 

  •  Mondd csak, pille, nem félsz tőlem,

otromba és torz vagyok,

rajtam állva ily időtlen,

angyalszárnyad nem ragyog.

 

Nem félek én – mondta pille

s angyalszárnyát rezgette,

rásimult a durva szirtre,

s kedvesen melengette.

 

Azóta is Napkeltével

pillangócska oda száll,

s átöleli jószívével

sziklaszirtes barátját.

 

Csendben légy!

Egy nyuszinak kettő füle,

kettőnek meg éppen négy,

a fák között csendben légy,

s rád talál a fülemüle.

 

Vele száll a búbosbanka,

a két nyuszi is szalad,

élet zeng a fák alatt,

mintha egy angyal szavalna.

 

Sünikéjék reggeliznek,

ropogtatnak, almát visznek,

mily szorgos sokadalom.

 

A csend hátán hallod mindet,

s elviheted majd e kincset,

s lélekmélyen tarthatod.

 

Lackómese

Réges-régen élt egy fiú, Lackó volt becses neve,

jótetteit számolgatták a tündérek nevetve.

 

Abból is egy különleges híre messzire szaladt,

sokáig a földkereken emberszájról ez fakadt.

 

Lackó hősünk egyik reggel iskolába menetelt,

meglátott az útisárban egy manót, mint fenekelt.

 

Lackót látva kérve-kérte, segítségért kiáltott,

Ő meg nyomban lehántotta róla a sár-világot.

 

Örömében a kismanó felhőkig ugrabugrált,

majd Lackónak átnyújtott egy sziporkázó gömb-csudát.

 

Lackófejre épp ráillő aranybukósisakot,

amely minden kívánságot gazdájának megalkot.

 

Nem is várt a kívánsággal Lackó-mesénk főhőse,

fejre biggyesztett sisakkal kért a messzi jövőre.

 

 Esztendei a felnőttkort amikorra elérik,

legyen mátka és boldogság életének végéig.

 

Ha két lábon…

Ha két lábon járhatnék,

így a százlábú,

én lennék a legboldogabb

emberszabású.

 

Ha két lábon járhatnék,

mondta a tetű,

én lennék a legboldogabb

szentelt életű.

 

Ha két lábon járhatnék,

mondta a róka,

enyém lenne a nagyvilág

ravaszdi módra.

 

Kígyóhátán…

Kígyóhátán ül egy böde,

viszketett a füle töve,

füle töve meg az alja,

nincsen mivel megvakarja.

 

Mert a böde keze tele,

most érkezett épp levele,

azt írják a jó rokonok,

éjjel-nappal mily boldogok.

 

Szivarfákon éldegélnek,

böde szájon himnusz, ének,

levélhintán ringatózva

nincs a bödéknek más dolga.

 

Kígyóhátán ül egy böde,

most is viszket a fültöve,

füle töve meg az alja,

ki a himnuszát szavalja.

 

Az én macskám

Az én macskám földműves,

a kert végét ássa,

oda mélyít új gödröt,

hol a vetést látja.

 

Az én macskám vezető,

horgász TSZ élén,

levesemből lóg a máj,

horgászbotja végén.

 

Az én macskám fővadász,

egérkomát várja,

ahelyett, hogy bekapná,

húzza és cibálja.

 

Az én macskám doktora,

a hosszú alvásnak,

bárhol talál kényelmes,

nagy ágyat magának.

 

Az én macskám faszobrász,

épp széklábat készít,

 egyedi tű-mintával,

szorgalmasan szépít.

 

Az én macskám énekes,

sztárdalokat nyávog,

ám amikor aludnék,

 akkor sosem tátog.

 

Az én macskám birtokos,

nemesek utódja,

őt szolgálja mindenki,

ha úgy dorombolja.

 

Bambaci

Bambaci az orrbaci,

elment órát tartani,

orrbacilus kurzuson

oktatja, ki hogy fújjon.

 

…orrot, ormányt vagy nózit,

bármelyik is kínlódik,

náthától eldugulva,

majd Bambaci elbúgja,

 

hogy az ormányt jó mélyről

trombitálják mi végről,

baci-buliszervízt vár

az ormányos náthás bál.

 

A nózihoz kis zsepi,

s kis fújás fog kelleni,

de százszor ismételve,

mint géppisztoly tüzelne.

 

Kinek rendes az orra,

ő is fújja morogva,

s pumpálja hólyagfejét,

vulkántörő erejét.

 

Bambaci az orrbaci,

elment órát tartani,

orrbacilus kurzuson

oktatja, ki hogy fújjon.

 

Zseni

Mit gondolt egy hímestojás?

Kigurult a mezőre,

s belibbent egy fészekaljba,

csibe keljen belőle.

 

Nézi őt a kotlós anyó,

tegnap ez még nem volt itt,

s mi ez a sok tarka-barka,

ez a gyerek nem mosdik?

 

Tolta erre, tolta arra,

csőrre töltve mozgatta,

bekopogott, oly gyengéden,

e szép házat ki lakja?

 

Majd a választ meg se várva

tollszoknyával takarta,

úgyis zseni lesz, ha felnő,

így akarja a karma.

 

Csillagszó

Egy mosolygós csillagocska

folyton csintalankodott,

táncot ropott alvás helyett,

míg mindenki hortyogott.

 

Egyik téli csendes éjen

színaranyba öltözött,

gyorsan szálló sugárszárnyon

a Földgömbre költözött.

 

Egyenesen egy kéménynek

hosszú nyakán keresztül,

sötét helyre huppant puhán,

hol egy fa állt egyedül.

 

Szúrós, tüskés fenyőcsoda

szaloncukor palástban,

csak őt várta órák óta

megszentelten, áldásban.

 

Csillagocska fenyőcsúcsra

fénysebesen felugrott,

s minden évben egy nagy titkot

sok kis szívnek megsúgott.

 

Dinoszauruszok

Vasárnap a Triceratops gondolva egyet,

szarvával felnyársalt egy nagy dínó-legyet,

majd mindhárom szarvát lassan lecsavarta

s tisztára mosta az ősvizű patakba’.

 

Mely lassan odafolyt hol sokan éltek,

szaurusznak hívták valamennyi népet,

Bronto és Brachio volt a legnagyobb vezér

s köztük a leghosszabb - Diplodocusék.

 

Terjedelmes hasuk a víz tükrébe lógott,

ott meg is ijesztettek minden vízipókot,

és összekavarták az ősi hínárokat,

míg szájukkal csócsálták a finom rákokat.

 

De egy nap a tó közelébe,

egy Tirex érkezett jó nagyokat lépve,

dínó-hasa oly hangosan korgott,

hogy a folyóvíz mélyen, s ijedten forgott.

 

Diplodocus reszketve a víz alá bújt,

Brontó lába az iszapban alig mozdult,

megfagyott mindenhol a dínó-levegő,

míg Tirex szaglászott, mint ebéd-kereső.

 

És akkor hirtelen az Iguanodon,

ki éppen a tóhoz épp akkor osont,

indából kötelet sodort a kezével

s Tirexet kötözte dínó-igyekezetével.

 

Közben a Tirex könyörgött neki,

nem lesz ellensége többé soha senki,

mire az erős Iguanodon,

elvágta a béklyót, mint fensőbb hatalom.

 

A Tirex a fogságból megszabadulva

eliszkolt gyáván a dologból okulva,

s azóta amíg élt vissza se nézett,

hisz ő itt a tónál már csúnyán levitézlett.

 

Brekeke

Brekkentyű ma nem fütyül,

inkább falevélre ül,

onnan nézi az eget,

és felhőknek integet.

 

Brekkentyű ma nem szaval,

inkább legyeket zavar,

kezes-lábas légtornász,

legvagányabb légy-horgász.

 

Brekkentyű ma nem horkol,

inkább elmegy – épp jókor,

béka-rockra van jegye,

hol dalolják – brekeke.

 

Brekkentyű ma nem tapsol,

inkább sütit süt hatkor,  

hínárkrémmel megkeni,

s kész is a torta-zseni.

 

Brekkentyű ma nem fütyül,

inkább falevélre ül,

onnan nézi az eget,

és felhőknek integet.