Felicitas
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot,
mert majd eltelnek vele.
Letérdel az alkonyat az érkező sötétnek,
és meggyónja aznapos bűneit,
ráhagyja műveit az égő csillagokra,
s andalogva lassan nyugalomra tér.
A szemfödél vásznán
számtalan vörös tűz lángol,
s a világból gyarló nyugalom ásít,
megáll az élet, nem másít semmit,
s elalszik bűnös megszokásból.
De egyetlen, a fentiek közül,
mely ébrenlétre vágyik - felizzik,
és hatalmasra szítja vérvörös, hős szívét,
s lángot gyújt lelkéből színültig.
Egy pillanatra, mely csak ő volt
és meghalni egyedül bátor,
mennyország villan fel, s örökség
egy fekete világból.
Boldogok a tisztaszívűek,
mert meglátják Istent
Lehelet lehettél,
üvegre csapódott vékony pára,
szellemünk megtestesült, gyöngyöző imája
- feleletül.
Szép vagy, áttetszően friss,
ahogy haladsz mind beljebb és beljebb
életed negédes parancsolatán
– a szeretet tükörfalán –
s egyedül lehetsz teljes, egész.
S a megtört fényt
a lélek langyos tavába meríted,
ahogy láttatni hagyod magadat
egy törékeny világon,
s mint beteljesült álom tekintesz át
a kristályon felénk.
Lehelet lehettél,
a pillanat végtelen csodája,
mindannyiunk jövője, jóízű feltámadása,
míg szíved üdvözül.
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért,
mert övék a mennyek országa.
Kegyetlen vihar pusztít.
Üvölt az égbolt, s tengernyi vérfolt
odakint a meztelen határ.
Gyöngéden sír az ágon
egy falatnyi, megrémült madár.
Eltörik a felhő,
s a jég-korbácsolt erdő kínja
messzire küldi üzenetét,
ahogy megváltó keresztjét
hordozni kényszerül.
Megtagadva,
s lélektelenül szemléli őt a szél,
majd hideg tövisét a fejébe nyomja,
s e halálos alkalomra
belészúrja az árulás fegyverét.