Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rituális kompetencia

A rituálpedagógia Jerzy Grotowski XX. századi színházi reformer módszerének és színésztechnikájának kidolgozása az óvodás és általános iskolás gyermekek számára. Fontosságát a mozgás jelenti, amely a kisgyermek sajátja, hiszen önmagát és a körülötte lévő világot is a mozgáson keresztül ismeri meg.  A pedagógia a szegény színház módszerével dolgozik, megvalósításához (óratartás, előadás-szervezés) kevés eszköz kell. Alkalmazható órarendi keretek közötti tanításra, szakkör jelleggel, de nyári tábortartásra is. Nem lexikális tudásalapú, vagyis nemcsak a tudat szintjére korlátozódik, hanem a test és az ösztönök területére is az ember egyetemességének keresésével. A rítusokhoz hasonlóan megtanítja az embert arra, hogy már egészen fiatal kortól kezdődően bízzon a transzcendensben, mert az ösztönök/test szintjén is megtalálta vele a kapcsolatot. Technikája mindenkinek a sajátja, nem kíván professzionális tudást, vagy képességet, ezért nem alapja egyetlen intelligencia sem, hozzá az ember hitelessége, őszintesége szükséges, amelyet önmagával és másokkal szemben tanúsít. Kifejezése az organikus és erőteljes test-hang használatban valósul meg, így a test és a hang nemcsak illusztrál, hanem teljességgel vesz részt a mozgásban és a cselekvésben. Testi kifejezése és új formanyelve miatt ma alternatív módszernek tekintik, azonban a rituálpedaógia ősi hagyományokra épül, mint a törzsi rítusok, a görög színház vagy a középkori misztériumjátékok, de a mai keleti színházak is ezt a kifejezésformát alkalmazzák.

A rituálpedagógia fejlesztési területe a konkrétan megnevezett rituális kompetencia, mivel a modern ember elvesztette ősi lényegét személyiségében, így technokratikussá vált létformája kiszáradásra kényszeríti addigi gazdagságát. A rituális kompetencia igyekszik visszaszerezni azokat az emberi értékeket, amelyek az elmúlt századokban még az emberi érettség, bölcsesség és tisztaság evidenciáját hordozták, mert rituális érzékenysége folyamatosan az élet részévé tette őt azzal a tudással, amelyet természete egészségesen képviselt a világgal, a transzcendenssel és önmagával szemben is. A rituálpedagógia ez esetben egy visszavezetési kísérlet a feleslegesen vállalt nehézségekből egy olyan igazsággal kikövezett útra, amelyben a test és értelem, ösztön és tudat azonos arányban képviselt.  Olyan művészetpedagógiaként definiálja önmagát, amely a gyermek/ember rituális érzékenységének segítségével - a rituális kompetencia kialakításával - hozzásegíti a gyermeket/embert ahhoz, hogy megújítson, megerősítsen, feloldjon, vagy megváltoztasson valamit a rítusban. Eredményességét a hiteles, organikus test-hang használat és a transzcendens kapcsolódás adja, amely az alkotóképes gondolkodáshoz és az ember élet-minőségének igényes és emberhez méltó kialakításához járul hozzá. Céljai: 1. a gyermek/ember testének és hangjának felszabadítása, 2. minimális színészi technika elsajátítása, 3. organikus testi és hangi kifejezés interiorizálása, 4. alkotóképes és hiteles emberkép kialakítása.

A rituális kompetencia minden eddig ismert kompetenciák alapja (értelmi, érzelmi, szociális), de átfogja az összes eddig ismert intelligenciákat is (nyelvi, vizuális-térbeli, logikai-matematikai, mozgási, zenei, interperszonális, metakognitív, érzelmi, szexuális, pénzügyi-vezetői), hiszen segítségével visszavezethető az ember abba a primordiális fejlődési állapotba, amelyben még szentje és művésze volt a hétköznapoknak, mert a művészettel egyként létezett. Amikor a művészet úgy hatotta át mindennapjait, hogy az életével, tevékenységével, hitével együtt önmagát az univerzum egységeként élte meg. Ez a gyermek egyedfejlődési szintje, amikor pl. a mozgás erőteljesebb kommunikációs forma, vagy a szimbolikus látásmód, a mágikus az archaikus világkép, stb.

A rituálpedagógia olyan művészetpedagógia, amelyben nem a színház és az előadás jelenik meg elsődlegesen, hanem maga az ember. Nem a színházi produktum fontosságát szorgalmazza, hanem a folyamatot, amelyet az ember megtesz, hogy kreatívvá és alkotóképessé váljon. Az alkotóképesség ez esetben a saját út megtalálása – önmagához, a másik emberhez, a transzcendenshez (a gyermeknél akár a tananyaghoz, egy feldolgozatlan problémához, vagy a világ olyan területeihez, amely számára ismeretlen vagy idegen). Az út/folyamat jelenti a rituális kompetencia lényegét, hogy segítségével a gyermek/ember alkalmazni is tudja a megszerzett ismereteket, hiszen elfogadja a sajátjának, mert benne megismerte valódi emberi természetét, amelyet már képes lesz interiorizálni személyiségébe és tevékenységével beépíteni a hétköznapokba is. A rituálpedagógia az órai aktivitással, részvétellel gyarapítja és mélyíti a gyermek tapasztalatait, ehhez adnak ötleteket és impulzusokat a rituálpedagógia játékai és gyakorlatai:

1. A nem kontextusfüggő játékok a civilizációból emelik ki a gyereket, hogy felkészítse a transzcendens kapcsolatra és megéreztesse vele az emberi egyetemességet és az ember helyét az univerzumban.

2. Az erőteljes mozgást és hangot igénylő játékok és gyakorlatok a pszichés gátak leküzdését és a hiteles, organikus mozgás/hang megtalálását eredményezik.

3. A test korlátozásának gyakorlatai az empátia kialakulását és a transzcendens kapcsolatot segítik, amely az érzelmi kompetencia kialakításához járul hozzá.

4. A többirányú figyelem gyakorlatai a koncentrációt, a figyelmet fejlesztik, hogy az értelmi kompetencia alapja legyen.

5. A közösségi aktivitás, a rituális előadás-forma, a közös akció adja a szociális kompetencia fejlesztésének lehetőségét.

A rituálpedagógia olyan alternatívákat kínál, amely:

1. Biztonságot ad úgy is, hogy a sztereotípiákat felbontja. Az új módszerek és másfajta, megszokottól eltérő, különleges utak megmutatják, hogy pl. a tér funkciója megváltoztató, kibővíthető, felbontható, és másképpen is alkalmazható egy egyszerű járásnál, mert nemcsak menetirány szerint biztonságos, hanem egy kacskaringós labirintusban való járás esetén, de színpadi produkcióra is. Ezzel a gyermek rájön arra, hogy nem feltétlenül a kész dolgokat kell elfogadnia, az eredményhez másképpen, más úton, azaz a saját útján is eljuthat.

2. Kommunikációs csatornája a hiteles és erőteljes mozgás és hang, valamint a szimbolikus látásmód. Interakcióra épül, mert kéri a gyermek mozgás és hangi ötleteit, hogy azokat a többiek számára is felkínálja, és a későbbiekben a pedagógus ötleteivel az előadásban kapjanak jelentést és értelmet. A rituálpedagógia az alkotóképesség mellett így serkenti a művészi és kreatív kifejezésre a gyermeket.

3. Az egyéni fejlesztések előtérbe helyezésével a további motiváció lehetőségét hordozza, de nem a közösségből való kiemelés vagy magamutogatás jellegével. A játékok és gyakorlatok a közösségen keresztül hatnak az egyénre, így a gyermek a mozgásos és hangi kifejezésbeli fontosságának megérzését és a sikerélményhez való eljutását a pedagógus koncentrált figyelmén és segítőkészségén keresztül gyakorolhatja. Mint ahogy az előadásban is közösségi aktivitás van, nincsenek főszereplők és mellékszereplők – minden résztvevő főszereplő és egyaránt fontos, ha pedig egyvalaki téveszt, akkor a többiek munkáját is elrontja.

4. Az órák vagy szakkörök élményszerűségét és következetességét biztosítja, hogy a gyermekben interiorizálódjanak a rituálpedagógia mozgás- és hangelemei. Ezeknek az eszközöknek az alapján a gyermek az órákon éli meg a folyamatos megmérettetést, önmeghaladást, a kihívást és sikerélményt saját magával szemben, és nem hordoz jelentőséget a nézők előtti szereplés vágya, a nézők előtti megmérettetés vagy tetszelgés. A rituálpedagógia célja az, hogy a gyermek rituális érzékenysége és rituális kompetenciája kialakuljon, és az órákon, szakkörökön tanultak a hétköznapi élet mozgás és hangi megnyilvánulásába, tevékenységébe beépüljenek.

5. A pedagógus egyenrangú partnerségével impulzusokat és ötleteket ad, nem pedig egy felsőbbrendű hatalom képviselőjeként csak utasít.

6. Előkészíti és biztosítja a transzcendenssel való kapcsolatot úgy, hogy az emberi természetet figyelembe veszi, és a rítusokhoz hasonlóan egyformán biztosítja az emberi értelem és ösztön (test és hang) organikus és hiteles megnyilvánulását.

7. Figyelembe veszi a gyerek testi és szellemi fejlettségi szintjét, érettségét, nem kér többet, mint amit a gyerek végre tud hajtani.

8. A technika minden gyermeknek a sajátja, így ő dönti el, hogy milyen mértékben és hogyan alkalmazza, de a folyamat megélése során a vitalitást fent kell tartania.

9. A győzelem helyett előtérbe helyezi a kreativitást, hogy az a gyermek legyen az ügyesebb, aki a jobb és változatosabb ötleteket tudja felkínálni hangját és testét illetően.

10. Összetettebb kapcsolat-formákat hordoz magában, hiszen amíg a klasszikus drámapedagógiai módszer helyzetgyakorlataiban egyetlen helyzetet dolgoz fel konkrétan megnevezett és kapcsolataik viszonyrendszerében is konkrétan elhelyezett szereplőkkel (anya-saját gyermek vagy anya-örökbefogadott gyermek kapcsolatára rávilágító helyzetgyakorlat), addig a rituálpedagógiában a szimbolikus kifejezésmód tágabb kapcsolatformákat ölel fel (egy felfújt lufira a gyerekek által festett arc lehet saját gyermek, vagy egy talált gyermek, de akár az Isten arca is). 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.