Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Test-élet

Test-élet

Rituálpedagógia néven indult el hazánkban egy kísérleti pedagógiai program, amely alternatív drámapedagógiai modellként a gyerekek rituális kompetenciáját és szimbolikus gondolkodását, önkifejezését igyekszik fejleszteni.

 

2010 óta van jelen Magyarországon Jerzy Grotowski objektív színházának drámapedagógiára átdolgozott módszere, rituálpedagógia elnevezéssel Rituális jelentősége elsősorban az organikus test-hang használatában, a közösségi aktivitásban és a ritmusosságban nyilvánul meg, nevezetesen a törzsfejlődés azon szintjére bontja vissza az embert, amelyben a természettel egységben a hétköznapok művészeként élte mindennapjait. Középpontjába éppen ezért az egyedfejlődés ugyanezen szintjén álló gyermeket helyezi, aki szimbolikus látásmódjával, mozgásos megismerésével, őszinte, gyermeki egyszerűségével és hitelességével fejezi ki önmagát. E pedagógia életszerűségét, hatékonyságát és alkalmazhatóságát is éppen a gyermekek igazolják, akik számára igen nagy jelentőséggel bír a rituálpedagógia, hiszen a gyermeki sajátosságokat gyűjti össze az óravezetésében és színházi előadásának készítésében.

 

Egy saját alkotói út

Korunk látványos problémái, mint a mélyszegénység, az etnikai-kulturális másság, vagy az iskolába való beilleszkedési, tanulási zavarok, hiperaktivitás, stb. kiválóan kezelhetők a rituálpedagógiával, amely a gyermek természetességét kéri a mozgásban és a hangi kifejezésben. Nincs szükség képességekre, ezért nem követeli semmilyen intelligencia meglétét, hiszen a gyermekben eredendően meglévő rituális érzékenységre épít. E jelenlévő alakítja ki, majd igyekszik szinten tartani egy újfajta kompetenciát, a rituális kompetenciát, amely lehetőséget kínál a gyermek számára test-életének megtalálására és használatára. Ehhez elsősorban felszabadítja a testet, a hangot a kialakult görcsök, pszichés gátak, sztereotípiák, vagy társadalmi-civilizációs beszabályozottság és elvárás alól, hogy teljesen nyitottá, természetessé és organikussá váljon, és ezáltal hitelesebb emberképet hozzon létre. Minimális színészi technikát tanít, amely segíti a gyermeket eligazodni saját testi és hangi apparátusában, hogy alkotóképességét biztosítsa. Az alkotóképesség ez esetben nem művésszé nevelés, hanem egy saját alkotói út bejárása minden egyes résztvevőnek önmaga hiteles megtalálására. Ezért nem terápia, hanem egy emberi/gyermeki természetességet kívánó technika a rituálpedagógia, hiszen a megtett út teszi kreatívvá és alkotóvá az egyént. A folyamatot kell előtérbe helyezni minden gyermek számára, amelyben megtalálhatják a saját technikájukat, amely nem más, mint a saját mozgásuk, hangjuk, amelyet testi és hangi lehetőségeik engednek. Az alkotóképesség a rituálpedagógiában egy másfajta rálátást kíván az embertől önmagára és a világra is. Nem a társadalmi integrációra törekszik, mert az már következménye a rituálpedagógiának, hiszen akiben kialakul a rituális kompetencia alkotóképes és kreatív érzékenysége, annak természetes módon sikerül megtalálnia azt a lehetőséget, amely a társadalom hasznos tagjává teszi őt. A rituálpedagógia megalapozza mindazt, amelyre a képességeknek, készségeknek szüksége van, de megalapozza a gyermekben lévő intelligenciát is. Vegyünk egy példát: az utazást kell mozgásban kifejezni a gyerekeknek. A gyermekek legtöbbje leül egy székre és berregő hangot kiadva, vagy az utas szerepét játssza el, vagy a jármű vezetőjét. Ez az utazásnak a sztereotípiája. Ha másképpen akarjuk kifejezni, akkor megtehetjük egy kör alakban való cigánykerekezéssel, amely már merőben másfajta mozgással, de látásmóddal is bír. Benne megjelenik nemcsak a kreativitás, hanem egyfajta szimbolikus tartalom is, amely arra serkenti a gyermeket, hogy az ismert dolgokat, tevékenységeket másképpen is kifejezheti. Az elérni kívánt célhoz másfajta utat is választhat, amely ugyanolyan helyes lehet, mint az előző, csak éppen annyival több, hogy az már az ő útja, hiszen ő hozta létre. Így a gyermek nemcsak a mozgásához és hangjához, hanem saját hétköznapi problémáihoz, akár a tananyaghoz is megtalálhatja azt a helyes utat, megoldást, amely aztán segíti őt eligazodni az életében és a körülötte lévő világban.

 

A szabad mozgás örömtelisége

Az óvoda és iskola között lévő mély szakadék megszüntetését is felvállalja a rituálpedagógia, hiszen a mozgás előtérbe helyezésével kiváltja a gyermek egész napos iskolapadban való ülését, statikusságát. Feloldja a túlzott koncentráció alól, mert engedi megszólalni az ösztöntartalmú testet, így a psziché tudati szférájának dominanciáját kompenzálja, így engedi megszólalni, kommunikálni a személyiséget mozgással is. Nem egyenértékű a mindennapi testnevelés mozgástartalmával, hiszen abban az irányított mozgás ugyancsak a gyermeki psziché racionális tartalmait dolgoztatja. A rituálpedagógia a szabad mozgást szorgalmazza, amelyben a gyermek kötetlenül úgy mozoghat, ahogyan ő akar. E szabadság rituális aláfestését és motivációját a távol-keleti hangulatot idéző dobszó növeli, amely folyamatosan oldja fel a gyermek szorongásait. Sokszor a szégyenlősség mögött szorongás bújik meg, amely a közösségi aktivitás, a gyermeki felszabadultság és örömteliség mellett folyamatosan megszüntethető. A szabad mozgásban a gyermek olyan mozgáselemeket is kipróbálhat, amelyeket eddig máshol még sohasem használt, mert vagy tiltották szocializációs értelmetlensége miatt, vagy a testnek nem volt lehetősége e mozgás kivitelezésére. A szabad mozgás örömteliségét e dobszó melletti kötetlenség és közösségi együttmozgás élménye adja, amely a frusztrált gyermek mozgáskedvét is elindítja. Szorongásának megszüntetését is éppen az élmény indítja el, majd a további mozgásfeladatok, amelyek a nem hétköznapi és megszokott páros vagy egyéni játékokra, gyakorlatokra épülnek. A mozgás érdekessége, rendkívülisége miatt a gyermekben ott él a vágy a mozgás kipróbálására, szeretné ő is egyre ügyesebben végrehajtani, ezért mozgásos lehetőségeit próbálgatja, a mozgásban különféle variációkat keres és a mozgás kivitelezését gyakorolja. Majd egy váratlan pillanatban az egyik mozgásnál számára egy addig még ismeretlen, vagy eddig nem tudott mozgáselem egyszeriben sikerélményhez vagy önmeghaladáshoz vezeti, amely szorongásának feloldódását eredményezi. De sikerélményhez jut azzal is, hogy mindinkább szeretne változatosabb, ötletesebb mozgásokat végrehajtani, amelynek interaktivitását, órai munkába, színházi előadásba való beépítésének lehetőségét a pedagógus biztosítja. A félelem feloldását ugyancsak egy példával szeretném illusztrálni: páros játékban a gyerekeknek hanggal kell irányítaniuk egymást, ha az irányító magas tündérhangon szólal meg, akkor az irányított félnek lassan kell járnia a térben, ha az irányító mély ördöghangon szólal meg, akkor az irányítottnak pedig gyorsan. Így annak a gyermeknek, aki addig félt az énekléstől, és mindenféle más hangi megnyilvánulástól ebben a játékban alkalma nyílik hangerejét és kifejezésbeli sokszínűségét, bátorságát játékosan úgy kipróbálni, hogy közben szorongása észrevétlenül oldódik fel.

 

Hétköznapokon túli kapcsolatokat

A rituálpedagógia lehetőséget biztosít a közösségbe való tartalmasabb beilleszkedésre, hiszen a rítusokhoz hasonlóan az erőteljes kollektivitás pedagógiájaként a társadalmi szerepek megszüntetése által az emberi egyenlőségre, az emberi élet és maga az ember tiszteletére törekszik. A rituálpedagógia előadásaiban minden szereplő főszerepet játszik, amely egyetlen hosszú, erőteljes fizikalitásra épülő akcióban jelenik meg. De az előadás nemcsak ebben nyeri el a vitalitását, hanem a kapcsolatok minőségében is. A gyermeknek jelenlétével tanúbizonyságot kell tennie, hétköznapokon túli kapcsolatokat kell létesítenie a térrel, a társaival, a nézőkkel, a színpadon és a színpad körül lévő eszközökkel, hogy a kifejezni vágyott mozgás és hang mondanivalóját beteljesítse, különben a mozgás tartalmatlan és értelmetlen marad. A rituálpedagógia foglalkozásokon és az előadásban ezért nem a gyermek szépsége vagy képessége van kiemelve, hanem az emberi/gyermeki őszintesége, hitelessége, amely a kapcsolatokon keresztül mutatkozik meg és válik értelmezhetővé és láthatóvá. A megélt tartalmak vezetik el a csodához, azaz a transzcendenssel való együttes élményhez, amely mélyíti, és minőségében változtatja meg az emberi kapcsolatait.

 

A rituálpedagógiában megjelenő zeneiség, ritmika összerendezi, harmonikussá és fegyelmezetté teszi a mozdulatokat, ezért nagyszerűen alkalmazható a hiperaktív gyermekek mozgáson keresztül való fejlesztésére is. A koncentráció, a fokozatosság elvét követő többirányú figyelmet igénylő mozgásos játékok és gyakorlatok, a mozgások lelassítása, a figyelem testre történő irányítása és mindezek kompozícióba ágyazása számos terápiás tevékenységet kiváltanak, és a rituálpedagógia művészi hatásfokára, művészi hatóerejére világítanak rá. A mozgásban megjelenő elsődleges kommunikációs nyelvnek köszönhetően a gyermeki fejlődésből kimaradt mozgásfázisok bepótlására is lehetőség van, amelynek színtere ugyancsak a szabad mozgás. A „diszes” tanulási problémák oka legtöbbször mozgásszegénység, mozgásfejletlenség. A szabad mozgás során a gyermek úgy mozog, ahogyan szeretne: táncolhat, fetrenghet a földön, kúszhat, mászhat, foroghat a fenekén a földön ülve, ugrálhat, de bármilyen új mozgáselemet is kitalálhat, amelynek civilizációs értelme nincsen. A szabad mozgás így többféle mozgásra vonatkozó pedagógiai célt valósít meg: 1. felszabadítja a testet a pszichés gátaktól, 2. nyitottá teszi a mozdulatokat (pl. a vállizületek minden irányban képesek lesznek mozogni), 3. új mozgásmotívumok, mozgáspartitúrák kialakítására ad lehetőséget, 4. mozgásbátorságot biztosít, 5. bepótolja a mozgásban való hiányosságokat, 6. mozgáskultúrát hoz létre, 7. mozgásfegyelemre ad lehetőséget. A rituálpedagógia szimbólumokra épülő előadáskészítése pedig a gyermek mozgásos megismerésére támaszkodik, aki először mozog, és utána keresi a cselekvéseinek értelmét. Az előadásban megjelenő mozgás előtérbe helyezésével a gyermekközönség nézői funkciója is erősödik, hiszen a gyermek befogadása fejlődési sajátosságából adódóan a látványon és nem az intellektuális, analizáló megismerésen alapul.

 

Középpontban a szeretet

Végül, de nem utolsó sorban a rituálpedagógia Grotowski szegény színházi módszerére épül, ezért nagyon kevés kellékkel, eszközzel dolgozik. Saját készítésű dobok, csörgők és más ritmushangszerek adják a rituális aláfestést az óra menetében, amelyek minimális anyagi vonzattal bírnak, inkább a pedagógus ötletességén alapul a megszerzésük. Az óratartáshoz egy nagy üres tér szükséges, amely lehetővé teszi, hogy a gyermekek szabadon mozoghassanak. Az előadás során sincs szükség díszletre, világításra, jelmezre, mert kevés kellék szükséges a mozgás általi szimbolikus kifejezésre, amelyet sok esetben csak a mozgás hordoz. A kellékek, eszközök szükség esetén néhány ritmushangszerre, kendőre, textildarabra, esetleg egyszerű, hétköznapi tárgyakra korlátozódnak, amelyek szintén olcsó és praktikus megoldásnak számítanak beszerzésük szempontjából. A rituálpedagógia azoknak a gyermekeknek ad elsősorban esélyt, akik szociális hátterük miatt kiszorulnak a drága szakkörök nyújtotta repertoárból, de ők is szeretnének valamilyen művészeti ágban megmutatkozni. Valamint azoknak a gyermekeknek ad lehetőséget, akik az iskolai oktatásban vagy a saját életükben a sorból kilógónak számítanak, mert valamiben kudarcot vallottak. A rituálpedagógia sikerélményhez vezeti őket, egy olyan technikát nyújt a számukra, amelyben a gyermek válhat mesterévé önmagának, hiszen a pedagógus csak ötleteivel járul a megvalósításhoz. A rituálpedagógia egy olyan művészetpedagógia, amelynek középpontjában a szeretet áll. Nem tanítja a szeretetet, hanem a művészet és gyermeki természetesség által engedi megismerni azt a maga egyszerűségével, szegénységével és igazságával.