Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Slam Poetry

Október 23.

A Megtestesülés és Feltámadás között futó anomáliák arctalansággal szereznek hatalmat, az örök visszatérésben fegyvert ragadnak, és állati dominanciát követelnek, pénzt, rangot, uralmat erőszakkal civilizálnak, törvényeket csak önmaguk számára termelnek. Kinek nincs már igazság szívében, mert érzéketlen hegyen áll, lelkiismeret nélkül vág pofon másokat súgva, monoton, hangsúlytalan szóval búgja mondatai ritmusát, s ujja a ravaszon görcsös pózban várja az agy diktátumát, annak gyilkos és osztályidegen az igazság, fajára az erkölcs belső tartást nem feszít, nem munkál a holnap javára egy értő, felemelő isteni szózathoz, csak nyerít, nyerít.

A szél egyre erősebben fúj, felfeszíti a bádoglemez-szegély tetőt. Besúgók gyűjtik csokorba a Megtestesülésért felelős temérdek esztendőt. Ikonikus virágokat gyűjtenek, de nincs színük, szirmuk, csak elszáradt száruk, szalma-világuk, melyet összevissza dobál a szél a kopár síkon. Egyetlen programot futtatnak e játékfilmes negatívon, kidülledt szemekkel az Igét folyton figyelve, lehallgatva gyűlnek pártközpontú csapatba. Majd közhellyé gyúrják a valóságot és az álmot, színtelen masszájuk ragacsa minden fórumot elér. Nem bírják felemelni a világost, járványként fertőzik a beszívott sötétséget, lelki hitványságot, végül önmagukba és egymásba harapva egyhangún üvöltik sémáik egységes szlogenét.

A Feltámadás utáni Genezis anyatejes Krisztusaira könnyező Máriák várnak, ők megtagadják a virtuális anyákat, és fehér lovon vágtatnak ezer utat törve a pusztában vibráló délibábba szökve. Mert emlékezetük az anyai keblekből való folyékony imádság, őket még vágyták kihordani, s ringó szépséggel áldották, majd az élet köldökzsinórába töltve engedték a nagy forradalomba, az új ember utáni töredékes honba. Hitük a remény látcsövén keresztül egy jobb jövőt látott s még akkor is, ha egy program kiáltott vagy propaganda szöveg marta szét húsában a szövetet, mert golyót egy politikai végzet oda repített. S kemény vaskezét az arcába vágta, börtönbe vetette, fél lábon vallatva verte, véresre gyalázta, míg halált nem lehelt már az éj. Akkor a börtön ajtói megnyíltak, résnyire híztak, hogy egy árnyék éppen kiszökhessen rajta, s ez árnyék legyen a magyar nemzet állampolgár-alapja. Éveket öltek a percek, de nem simult ki a ránc az arcon, a lélekben hordozott keresztfákat egyre többen ácsolták, s az otthont egy rendszer besúgói mindig átvilágították. Jöttek éjjel-nappal az elmét folyton felzörgetve, s felforgatták a szeretet legapróbb rejtekét, kutatva a titkot, mit Isten épített a Földre. De hiába dúlták, forgatták fel a házat, családot és szedték morzsáira a frissen sült kalácsot, az igazság kódját, képletét, receptjét, vegyjelét nem jegyzik a sárba, mint ahogy a Lelket sem töltik moslékos vödörbe, foltozott, ócska tálba.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.