Notre-Dame - Kő vagy

A sarokban ülsz, mogorva alak,

szikla vagy, mélabú.

Érted a szív omlatag,

s nézel engem szótlanul.

Kő vagy, merev hideg

rideg menekvés a sarok,

melyben két karod összezár,

és nem nyit hozzám, vén magány.

A sarokban ülsz, mogorva alak,

nézlek én is, így faraglak,

kőben hagylak, megtagadlak,

érted a szív omlatag,

miért nézel szótlanul?

Kő vagy, halhatatlanul…

Mozdulatlan húsod fáj,

töri szívem a magány,

kemény kő vagy, arcod rideg,

szemed hűvös kő-tekintet,

a sarokban ülsz, és nézel,

engem kietlen mindig nézel,

a hideg kőben

engedetlenül.

Montmartre – A pokol

Aranyban úszik a Múzsa

a szabadság legtetejére,

leborul a város,

róla nyüszít, vonít és vonaglik

az éjben buja szeretetére.

Mediterrán zenére táncol,

csípőjével csábítja a gyenge szívet,

ring a meztelen alak,

ring a mindenkorra elveszett tekintet.

Egy hófehér, hatalmas katedrális,

mint az erkölcs papja, tudósa és őre

tehetetlenül kutat magában,

nincs vezényszó és írás

e művészi teremtés-fertőre.

Lépdel a mennyország a lépcsőkön felfelé,

ő is halad kíváncsian valahová,

egy grafikáról visszatekint még mielőtt megsemmisül,

mielőtt meglátná az ég krematóriumát.

La Tour Eiffel – A fenség

Gyűlöllek!

Gyűlöllek, mert vagy,

mert nélkülem vagy óriás,

mert nélkülem vagy magas!

Gyűlöllek!

Mit akarsz tőlem?

Miért kérkedsz előttem magaddal,

miért vagy teremtés éjjel-nappal?

…hogy felütöm hozzád a fejem

és égbe-húzó lesz tekintetem.

…hogy fáj a temérdek fény és villogás,

hogy magamra néz a csillogás.

Gyűlöllek!

Tavasz vagy, félelmetes kikelet,

tavasz-testű fém-sziget,

tavasz hangú nagy halál.

Gyűlöllek!

Gyűlöllek!