Punk Mária egy Szeged melletti városban, Kisteleken él. Több éve foglalkozik versírással, amely egy amatőr színházi munkához kapcsolódik. Ebben a munkában Jerzy Grotowski XX. sz-i neves színészpedagógus színházi antropológiája nyomán kutatják a római katolikus liturgiában használatos szimbólumok avantgárd kifejezési lehetőségeit, illetve az előadásoknak a laikus és hívő nézőkre gyakorolt hatását. Misztérium- és moralitásjátékaik a mai hagyományos katolikus rítus mellett egy modern alternatívaként a keresztény szimbólumok kortárs értelmezését adják az arra nyitott emberek számára. Ebben meg kívánják őrizni eredetiségüket és egyediségüket. A színpadi alakokat a tudat és a tudattalan együtteséből alkotják meg azzal a szándékkal, hogy behatoljanak az egyén mélyebb tartalmaiba, hogy olyan megdöbbenést, érzelmi válságot, sokkot és hatást érjenek el, amely a tudat alá fúródik, ezáltal összetörnek a tanult formák és sztereotípiák, így utat nyer az ősi, a rituális és ösztönös elfojtódás.

Verseskötetei ennek a kutatómunkának a hatására születtek, amelyek nemcsak víziók és erős érzelmi útkeresések tanúságtételét tartalmazzák, hanem az élethez kötődő szigorú hitet is. Őszinte emberábrázolása Grotowski lemeztelenített színészével megegyező, versei különös szóképekben megfogalmazott kimondásra ítélt mély tartalmak. Vallomásai a szeretet igaz hangján szólnak – mert élni csak így érdemes. „Nem”-jeiben az „igen”-ek utáni sóvárgás és akarat az életképes mondanivaló. Célja, hogy asszociációk sorozatával gondolkodásra késztesse az olvasót. Következetesen zárkózik el a posztmodern nihilista, az akadémikus túlformált, valamint a naiv költészettől, verseivel nem a tudományosságra, vagy kifejezetten csak a szórakoztatásra törekszik, hanem azzal emberformáló keresésre ösztönöz.

Mivel óvodapedagógusi végzettséggel rendelkezik, ezért baráti felkérésre kezdte el kifejezetten gyermekeknek, valamint óvodás korosztálynak írni gyermekverseit, amelyek főképp természeti jelenségekről és állatokról szólnak ritmusos, humoros hangvétellel. Valódi tartalmat szeretne minden versével képviselni a vidéki élet megismertetéséhez, hogy betekintést adjon egy elfeledni látszó hagyományba a nagyvárosokban és panelházakban felnövekvő gyermekek számára is. Hangsúlyosnak tartja azt a kisgyermeki kíváncsiságot, amely főként az állatokhoz való ragaszkodásban, ill. vonzódásban valósul meg.

Punk Mária nevéhez fűződik a rituálpedagógia elméleti és gyakorlati módszerének kidolgozása, amely egy új, alternatív színházművészeti nevelésmódszertan a drámapedagógiához hasonlóan. A rituálpedagógia a rítusok szimbólumvilágát, az ősi mítoszok, archetípusok és vallási szertartások cselekvéseit használja fel az ember fejlesztésében. Lényege a testi - vokális technika és a metafizikai tapasztalatok viszonyában végzett személyiségfejlesztés kutatása. Céljában hasonló a drámapedagógiához, mert egyetemesen felkínálható minden résztvevő számára, de eszköztára annyiban más, ahogy a dráma és a rítus különböznek egymástól. A rítus ősi motívumokkal dolgozik, nyelve szimbolikus és abszurd egyszerre, értelmezési tere nem csak az emberi kapcsolatok (pl. egyén és egyén, egyén és társadalom viszonya), hanem a transzcendensre való nyitottság (akár az emberi kapcsolatokon belül), mint amilyen a beavatási és átmeneti periódusok megtapasztalása az élet során, stb. Ez határozza meg az alkalmazott technikát is. A mozgásszínház és a művészi hangtechnika legalapvetőbb elemei által egy gazdagabb test-, mozgás- és hangkultúra világába vezetik be az embert, és megteremtik az alapokat a transzcendenssel való kapcsolat rituális formája felé, amely a testi jelenlét és testtartás, a mozdulatok, a gesztusok, a hétköznapitól elérő beszédtechnika, a csönd és zeneiség által egy ősi, az egész személyiséget igénybe vevő hitvilág és vallási érzék részesévé teszi az embert. Nem jelenetek és szerepjáték jellemzi verbális és non-verbális együttes hatásában, hanem abszurd típusjáték plasztikus megtervezettségben.

A kisgyermekek számára is kidolgozott rituális színházi formanyelv ugyancsak a mozgásszínház eszközeivel dolgozik, a mozgáson, a hangon, a szimbólumon, a mítoszon, és a ritmuson keresztül vezeti el a gyermekeket egy modern önkifejezésig. Nem szerepjátékkal és klasszikus előadás-készítéssel foglalkozik, hanem a gyermek hiteles fellépésével, amelyben mozgás-, és hangkultúrája javul, szélesedik és gazdagodik.

A kisiskolás és óvodás korosztály számára is egy teljesen új drámapedagógiai módszernek számít, amely a kisgyermek természetes és teljesen felszabadult mozgását, hangkibocsátását helyezi előtérbe. Őszinteséget követel, ezért nem a hétköznapi szerepek, sztereotípiák, sablonok, maszkok, kialakítására törekszik. Jövő-orientált, így célja, hogy az ember váljék hitelesebbé saját emberi szerepében, hiszen benne az emberi létezés és az emberi szervezet működésének tisztelete az elsődleges.

Nem hasonlítható a hagyományos gyermekszínjátszáshoz - ezért nevezhetjük alternatívnak is -, mivel sajátos formanyelve az erőteljes és következetes mozgáson és organikus hangkibocsátáson keresztül a szimbólumok világába kalauzolja a játszót és a nézőt. Ehhez adnak segítséget a mítoszok, a mesék, a rituális zenei kontextus és a mozgásos élménygazdagság. Előadásmenetében nem kaotikus, vagy értelmetlen elemeket egymásra halmozó hangulati, érzelmi impresszió, hanem a drámai cselekményhez szigorúan kapcsolódó szövegmontázsokból és mozgáselemekből összeállított történés, amely a gyermek mozgásán és vokális technikáján keresztül valósul meg.

Tulajdonképpen nem tesz mást, mint megtanítja a gyermeket saját testére, mozdulataira koncentrálva testét és hangját felszabadult természetességgel, hitelesen és őszintén használni, hogy egy gondolkodó, őszinte, kreatív és alkotóképes felnőtté/emberré váljék.